Köröstarcsai Baptista Gyülekezet
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Karácsony 2011

Karácsony Köröstarcsán, 2011. december 25.

Az idén is megtartottuk karácsonyi ünnepünket Köröstarcsán. Nagyon készültünk erre az alkalomra szolgálattevők a gyerekek, felnőttek egyaránt. Mindenekelőtt köszönet illeti munkájukért a vasárnapi iskolai tanítókat azért a nagyszerű munkáért, amit a gyerekek között végeznek. A Tarcsai gyerekek talán egy-másféléve járnak rendszeresen bibliaórára, ezért ismeretük, érdeklődésük az Ige iránt eléggé változatos. Ennek ellenére karácsonykor szívet melengető szolgálattal álltak elő, ami kiváltotta az ott jelenlévők örömét, csodálatát és hiszem, hogy Urunk is gyönyörködött benne. Elhangzottak igeversek, versek, valamint egy jelenet is, ami a karácsony jelentőségét hozta a hallgatóság elé.

A napot színesítette a békési fiatalok szolgálata, akik nagyon szép énekekkel és bizonyságtételekkel magasztalták Jézus Urunkat. Továbbá szolgáltak a helybéli testvérek, barátkozók, valamint békési testvérek is.  Ezen az alkalmon köszöntük meg Hunya Magdinak a Tarcsán végzett szolgálatot. Nagyon áldásos volt a köztünk eltöltött több mint egy év. Imameghallgatás következtében költözik a Vajdaságban, ahol megtalálta élete párját, akivel élete hátralévő részét akarja leélni. Sok boldogságot kívánunk neki ezen az úton is!

Igehirdetőnk Somlyai Imre testvér volt, aki nagyszerűen fogta meg a felolvasott igéből, hogy mit élhetett át Mária és József azáltal, hogy Mária áldott állapotba került a Szentlélektől. Nem volt könnyű feldolgozni, de Isten gondviselése túl segítette őket. Nincs ez másképp ma sem. Az emberek terheket, pecséteket hordoznak az életükben. Mit kezdenek ezekkel? Lehet válaszolni Istennek egy levélben, ahol elfogadja az ember az Istentől felkínált kegyelmet, szeretetet. Bízunk abban, hogy az ige jó talajba esett és idejében meghozza gyümölcsét.

Az alkalom végén a várva várt csomagosztás is elérkezett. Nem csináltunk ebből titkot, a gyerekek tudták, hogy lesz egy kis ajándék számukra. Ezen alkalommal változtatás volt a csomagok kiosztásában. Azok a gyerekek, akik egész évben jártak tették fel a kérdést, hogy igazságos az, hogy egyformán kapnak azok, akik egész évben ott vannak, és azok, akik csak erre az alkalomra jönnek el? A kérdést értékelve, ebben az évben értékeltük a szorgalmat is. Három csoportot hoztunk létre és ennek alapján lettek a csomagok szétosztva. Természetesen senki nem járt rosszul, üres kézzel senkit sem engedtünk el. Közel hetvenegynéhány csomag lett és még lesz kiosztva, mivel többen igazoltan voltak távol. A csomagokat megköszönjük az Örömhír Alapítványnak Orgoványból, és elnökének Ficsor Károly testvérnek.  A cipős dobozos ajándékokat 65 darabot ők jutattak el Köröstarcsára. Ugyanakkor a Békési Baptista gyülekezetnek is hálásak vagyunk, mivel szintén szép ajándékokkal járultak ehhez az alkalomhoz.

A képek az alkalomról nemsokára fönn lesznek, Imre bácsi felteszi őket.

Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, akik imával vagy anyagilag támogatják ez a missziót, Isten áldja és pótolja vissza számukra.

Testvéri hálával: Duma Konstantin

Képek

 
Linkek
 
Filmek
 
Olvasni valók
 
Számláló
Indulás: 2010-12-28
 
Óra
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG