Köröstarcsai Baptista Gyülekezet
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
NYÁRI GYEREKHÉT 07. 04-08. Köröstarcsa

Mi lesz a halászból?

Nyári gyerekhét 2011.07.04-08

 

07.04.

Nos, hát elkezdődött.

A nyitásra közel 40 gyermek érkezett. Ez a létszám közben emelkedet,t és csak gyerekből 43 volt jelen, mire a fő részhez értünk.  A mai napon a nagyok egy rövid jelenetet láthattak, melyben Jézus a tengeren járt. Ez volt a közös rész, a központi tanítás, melyet külön kis csoportokban átbeszélgettek a gyerekek a csoportvezetőkkel. A nagyok, fiú - lány csoportban voltak.  A fiúknál egy kis tréning jelleggel a csoportos beszélgetésről egy két alapvető tudnivalóit is hallhatták és a gyakorolhatták is azt.

A kisebbeknek külön volt a tanítás, amit nagy figyelemmel kísértek. A csoportfoglalkozás után sorverseny, uzsonna, kézműves foglalkozás, sportolási lehetőség volt. A fényképek ezeken az alkalmakon készültek és

ITT MEGTEKINTHETŐEK.

 

07.05

Második nap.

A mai napon már 51 gyerek jött el. Létszám növekedés a kicsik körében volt nagyobb. Ma volt ott négy, eddig általam nem látott anyuka is. Bibliai történet alapján tartottak egy kis tanítást a lányok mely alapján folyt az alkalom a csoportokban. Holnap megérkeznek a vendég előadók!

A mai fotók itt megtekinthetőek.

 

07.06.

Szerintem ma jobban szaladt az idő.

Természetesen volt éneklés is, melyről kis videó is készűlt. A tanítás szolgálatátt a rég várt vendég előadó Merényi Zoltán tartotta. Péter megtagadta Jézust. Ezzel kapcsolatban az önként jelentkezők közül kiderült, hogy ki a legjobban kukorékoló. A Bandi lett az. A róla készült videó is megnézhető. A szokásos csoportos beszélgetések kerültek sorra. Az uzsonna előtt Kis Éva néni tett bizonyságot a megtéréséről. Májkrémes és vajaskenyér, fánk, sárgabarack volt az asztalon.

Mai fotók itt tekinthetőek meg.

 

07.07

A kezdő éneklést Merényi Zoltán vezette. Melette önkéntes segítők segítették a többieket az éneklésben és mutogatásban. Két videó készült is a lelkes segítőkről. Itt az EGYIK és itt a MÁSIK. Az énekek után egy      táblarajzos tanítás (19 perc) hangzott el a szívünkbe, életünkbe betörő rosz gondolatok, csúnya szavak és rossz cselekedetekről. Uzsonna után ma is kézműves foglalkozás és sport volt. Ma a sportra Varga Béla bácsi kísérte a nagyobbakat, amiből ő is kivette a részét. A délutáni elköszönés előtt, minden folyamatosan résztvevő gyermek ajándékcsomagot kapott. Az ajándékokért köszönetet mondunk minden támogatónak. Itt megemlíteném az orgoványi Örömhír Alapítványt, valamint Sívó Imrénét. Az Örömhír Alapítványnak köszönhetően sok ajándék állt rendelkezésre és köszönjük azt, hogy a szolgálatunk hátterében biztos támogatóként tudhatunk. Sívóné mint először támogató, külső támogatóként akarok megemlíteni. De a névvel most meg nem említetteknek is hálásan köszönünk mindent.

A mai fotók pedig ezek.

 

 07.08

 

A mai nappal véget is ért a gyerekhét. A gyerekek kezdő éneklését követően csoportokra lettek felosztva és a település 5 pontját  felkeresve csapatok közötti állomásos vetélkedőn vettek részt. Az első állomás a könyvtár volt, ott képet kellett kirakni, onnan a tűzoltóság szárazbejárójánál bizonyíthatták a csapatszellemüket, ahol puttonyfecskendővel priccolva kellett céltárgyakat feldönteni, következő állomáson a ligeti tónál találós kérdésekkel találkoztak a versenyzők. Ezt következő állomáshelyen bibliai igeverset kellett kirakni, azok közül amit a héten aranymondásként tanultak, tovább haladva a meghatározott úton, a régi játszótér helyén, eldugott borítékot kellett megtalálni és az abban talált Péter névvel bibliai  történetet kellett elmesélni, szintén a héten hallottak közül bármelyiket. A célállomás az Imaház udvarán volt, ahol énekelni kellett a csapatoknak. A ponösszesítés után az eredményhírdetés következett, azt pedig  a  gulyásleves elfogyasztása követte. El is fogyott mind. Volt még gyümölcs, üdítő, sütemény is.

Köszönetet mondunk minden közreműködőnek a csapatjátékhoz nyújtott segítségéért. Külön említeném meg itt a Művelődési ház munkatársait, és az önkéntes tűzoltóságot a tőlük kapott készséges segítségért.

A gyerekek szerint jövőre is kell egy ilyen hét.

Mai fotók

 
Linkek
 
Filmek
 
Olvasni valók
 
Számláló
Indulás: 2010-12-28
 
Óra
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!